Habár teljes felújítás a cél, addig nem nyugodtam, míg a hangját nem hallhattam. Karburátorok takarítása, gyújtás átnézése, próbatank, és benzin a hengerekbe. Nehezen, és csörögve ment a motor és a kuplung is teljesen be volt állva, ezért nem tudtam menet közben próbálni. Közben próbáltam minél több alkatrészt beszerezni, jártam a börzéket, és ismerőseimtől is kaptam segítséget. A motor szétszerelésekor újabb probléma merült fel. A dugattyúgyűrű eltört a balos hengerben még régebben, és mély hornyot húzott a henger falába. Egy pár hengert a pápai börzén beszerztem, dugattyúkat pedig Honda MBX-hez valót vettem. A fúrást megbízható szakemberre bíztam. A főtengelyeket yamaha Dt 125 hajtókarokkal lettek felújítva, melyben Neumann László volt nagy segítségemre. Laci bácsi készítette nekem a plexit, és hátsó sárvédőt is a motorra. Az eredeti kuplungról csak rosszakat hallottam, ezért hosszas utánajárás után sikerült találnom egy olyan olasz motor kuplungját, melynek a kosarát rá tudtam oltani az eredeti fogaskerékre, és az aprilia lamelláit tudtam használni. Gyújtásban Frecska Ákos segített, ugyanis egy erre a típusra készült, komoly, jeladós gyújtást kaptam némi alkatrészért cserébe. Nagy segítség volt még Győrvári András, sok apró alkatrészt, és a csapágyakat, szimmeringeket tőle szereztem be. Cserna László is néhány alkatrész cserélésével hozzájárult a motorhoz. Nagy segítség volt, egy önzetlen barátom segítsége, Horváth Péteré, tőle kaptam kipuffogó könyököket, gyújtás kapcsolót, és kulcsot, valamint harcsaszájat. A karburátorok komplettírozásában Németh Zoltán volt segítőkész. Szóval nagyon sok segítséget kaptam, ezúton is köszönöm nekik. A motor még mindig nem 100%os, krómozni kell pár alkatrészt, és egy pár új kipuffogót kap majd későbbiekben.  <tothszi@gmail.com>

Szerző: tothszilard  2009.09.05. 23:16 1 komment

Már késő délután volt, mire letoltuk a futóról a motort, immáron Csesztregen a saját udvarunkban. Először is körbejártam, és néztem, hol is kezdjem. Összességében nem mindennapi motor lehetett ez annak idején. Talán cruiser stílust üthetett meg egy formás kis üléssel. Csakhogy én egy közel gyári kinézetű motort szeretnék. Nézzük, milyen alkatrészekre lesz szükségem. Elsődleges dolog, az ülés, mivel az nincs is rajt semmilyen. A tank számomra ismeretlen csepp formájú. A sárvédők házi gyártmányok lehetnek, ezeket cserélni fogom. A kormány hasonlít a babetta, és a komáréhoz, de sajnos nem a P20asra. Még a kezelőszervek sem azok. A lámpafej P21, és P12 típusokra való, de sajnos a P20asokon nem ez volt. A lánc szabadon fut, erről sajnos a tokozást az évek alatt levették. Az első kerék egy korábbi típusból való, ebbe kisfékdobos, és 18"-os való. A kipuffogók hosszából vágtak el, és a könyökök is úgy lettek faragva rá. Lábtartók, berugókar alakítva lett, a váltókar egyhengeresről került rá, ezeket cserélni kell. Tehát az első benyomás nem a legjobb, de nem menthetetlen. Néhány költségkímélő elképzelést próbáltam megvalósítani, mint például a P10 lámpafej, ami nem lett végleges. A festés és a csíkozás saját művem volt. Nem tökéletes, de első megnyilvánulásnak megfelelt.

 

Szerző: tothszilard  2009.09.04. 19:30 Szólj hozzá!

 Az egész pár hónapja kezdődött, mikor egyik barátom a fülembe tette a bogarat azzal, hogy miért nem veszek magamnak egy P20ast. Korábban Etz-vel motoroztam, amivel megbízhatósága miatt teljes mértékben meg voltam elégedve. Volt még 2db "egyhengeres" Pannónia is otthon, amelyek számomra a lassú, pöfögős veteránt jelképezték. Hogy-hogynem megtetszett képek alapján a P20as, és lázas keresésbe kezdtem. Hosszú hetek után sikerült egy hírdetést találni az interneten, de sajnos kép nélkül. Egy aukciós oldalon volt fenn, de a leütés pillanataiban nagy "harcban" álltam egy másik felhasználóval.Az utolsó pillanatban egy "licitlépcsővel" nyertem. Hamarosan felvettem a kapcsolatot az eladó képviselőjével, akivel azóta is jó kapcsolatban vagyok, és kértem képet a motorról. A képek igencsak letörték a kedvemet, de semmi nem állíthatott meg abban, hogy megvegyem. Az első személyes találkozásnál megtetszett a motor. Bár ekkor még nem volt alkalmam elhozni de megalkudtam rá, és megbeszéltünk egy időpontot, amikor jövök érte. Mivel szállító járművel nem rendelkeztem, ezért barátnőmék utánfutóját, és autóját kellett kölcsönkérnem. A kocsi ismeretlensége miatt a sofőr a sógorjelöltem, Gábor lett. A távolság 70km. Odaértünk, a motor már az udvaron várt. A lakásban megírtuk az adásvételit, és rendeztük a "piszkos anyagiakat". Mikor tettük fel az utánfutóra Gábor rámnézett, és megrémülten kérdezte: "Szilárd, biztosan meg akarod venni? Még levehetjük, nem késő, most döntsd el!" Akaratom megingathatatlan volt. A motor maradt, és robogtunk haza. Útközben egy fagylalt kedvére megpihentünk, ahol páran meg is csodálták a szépséget.

 

Szerző: tothszilard  2009.09.04. 18:53 Szólj hozzá!

Címkék: motor veterán csepel pannónia pannonia p20 p21 kéthengeres

süti beállítások módosítása